AZ ELME RÉSZEI

L. Ron Hubbard felfedezte, hogy az elmének két nagyon jól megkülönböztethető része van. Az egyik, amelyiket az egyén tudatosan használ, és amelynek tudatában van, az analitikus elme. Az elmének ez a része az, amelyik gondolkodik, adatokat figyel meg, emlékezik rájuk és problémákat old meg. Standard memóriabankjai vannak, amelyek a mentális képmásokat tartalmazzák, és az ezekben a bankokban lévő adatokat használja fel arra, hogy túlélést támogató döntéseket hozzon.

Van azonban két dolog, amiről úgy tűnik – de csak úgy tűnik –, hogy felvételre kerül a standard memóriabankokban: a fájdalmas emóció és a testi fájdalom. Az erős fájdalom pillanataiban az analitikus elme tevékenysége felfüggesztődik, és az elme másik része, a reaktív elme lép működésbe.

Amikor egy személy egészen tudatos, teljes mértékben az analitikus elme végzi az irányítást. Amikor az egyén teljesen vagy részben „öntudatlan”, a reaktív elme teljesen vagy részben közbelép. „Öntudatlanságot” okozhat például egy baleset sokkja, az operációnál használt altatószer, egy sérülés fájdalma vagy egy betegség delíriuma.

Amikor egy személy „öntudatlan”, a reaktív elme pontosan rögzíti az esemény összes érzékletét, beleértve azt is, hogy mi történik vagy hangzik el a személy körül. A reaktív elme az összes fájdalmat is rögzíti, és az ilyen mentális képmásokat a saját bankjaiban tárolja, amelyek elérhetetlenek a személy tudatos felidézése számára, és nem állnak a közvetlen befolyása alatt. Úgy tűnhet, hogy egy baleset során elájult személy öntudatlan, és hogy nincs tudatában a körülötte történő dolgoknak, ám valójában a reaktív elméje szorgosan rögzít mindent a jövőbeni használat céljára.